*********************************************************************************

 

Gyula feltette nekem a kérdést, és én hosszas gondolkodás után visszakérdeztem: Le lehet írni a leírhatatlant? Volt már olyan, aki leírta?  Már napok óta gondolkodom. És még mindig ott tartok: én le tudom-e írni? Sőt! Úgy érzem, túl korai, még hogy írjak erről, hiszen még csak most kezdődött minden. Már akkor is bajban vagyok, amikor egy esetet készülök leírni. Rengeteg érzelem, és élmény. Nulla racionalitás.

2013 Májusában vegeztem el a tanfolyamot. Miért is vágtam neki? Nálam ez úgy indult, hogy mindig is volt bennem egyrészről - nevezzük így: egy közlés kényszer, másrészről pedig, valamiféle segítő szándék. Szóval ezeket próbáltam, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel, a rendelkezésre álló eszközeimmel, kifejezésre juttatni. Jó pár évem ment el úgy, hogy azt éreztem, csak toporgok, vagy inkább visszafele haladok. De azért keresgéltem. Eleinte csak olvastam, aztán néhány éve elkezdtem előadásokra, tanfolyamokra járni, hogy kitaláljam, mi is az, ami nekem való. Voltak szép és jó dolgok, de valahogy mégis lassan, nagyon lassan haladtam, igazából sose voltam a helyemen. Voltak dolgok, amikben hittem, még akkor is, ha azok olykor nagyon távolinak tűntek. Kvantumérintés könyvet olvasva végig az járt a fejemben, ha az abban leírtakra bárki képes, és azok ilyen egyszerűen megtörténhetnek, akár én is megtanulhatom, akkor talán most tetten érhetővé válhat valami abból, amit én keresek. Azt gondoltam, ezzel a tanfolyammal egy lépéssel közelebb kerülhetek az én kirakós játékom megoldásához. 

Amikor Gyula megkérdezte, hogy mit várunk a tanfolyamtól, én azt válaszoltam, hogy tapasztalásért mentem oda. Szóval tapasztalást akartam. Hát megkaptam. Mondhatni fenekestül fordult fel az életem. Hatalmas intelligencia, végtelen szeretet nyilvánul meg a gyógyulások közben. Szavakkal nem kifejezhető, csak az eredmények árulkodnak arról, hogy itt valami megmagyarázhatatlan dolog történik. Akár több éve meglévő fájdalmak csillapulnak, vagy szűnnek meg. Nem tudni, hogyan, mitől, de megtörténik. A javulás látható, vagy érezhető. Most először érzem, hogy értelmes dolgot csinálok. Részese vagyok valaminek, ami végre hasznos, és örömöt okoz nekem és másoknak is.  Amit tennem kell: csak csinálom, amit tanultam, és közben türelmesen figyelni, mit mutat, merre visz, és persze várok. És megtörténik, lenyűgöz és elvarázsol. Türelmesen. Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Néha már egészen jól bírom, de sokszor vesz erőt rajtam a türelmetlenség, az idegesség. Mert nemcsak azok változnak, akik hozzám eljönnek, én is változom. Tűnik el belőlem és körülem az, ami eddig volt, és átveszi a helyét valami új és ismeretlen. Van, hogy már nem tudok, sőt nem is akarok reagálni a régi dolgaimra. Ilyenkor fájdalmasan lelassulok, vagy, ha úgy érzem, mégis muszáj reagálnom, vagy éppen meg kell tennem valamit, akkor megmagyarázhatatlan ingerültség vesz rajtam erőt, és sokszor hagynám a francba az egészet. De valamiért még nem lehet. 

A másik oldalról viszont felgyorsult minden. Csak azt érzem, hogy szalad ki alólam talaj, és nem tudom, hogy ahova lépni készülök, lesz-e valami, mégis pakolom a lábaimat, egymás után, mert csak azt tudom, visszafelé már nem mehetek. Azt, ami ott volt, azt már nem akarom. Csak azt tudom, hogy ez az új, ez az ismeretlen, mint egy mágnes, húz magával és megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan, felforgat mindent, és valahogy nem tudok más irányba menni. Néha az szokott eszembe jutni, hogy azt mondják, a tornádó magjában már nyugalom van. Hát reméljük, hogy ebben a forgatagban, arrafelé igyekszem, ahol megtalálom azt a nyugalmat, harmóniát, egyensúlyt és a szabadságom.

Van itt valami, az egyik kedvenc írómtól, Richard Bachtól, az Illúziókból: 

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszak fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Végül azonban az egyik lény így szólt: ,,Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”

A többi lény kinevette, és azt mondták: ,,Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlat, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág, és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”

De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyó fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.

A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.” 

Hát én most valahol ott tartok, hogy elengedtem azt, amibe eddig kapaszkodtam. És néha kicsit félve is, de azért bizakodva várom a folytatást.

Ági
2013. Július

_________________________________________________________________________________________

Egy tanfolyam keretében találkoztam először a Kvantum Érintéssel, amit Veres Gyula tanított és azóta gyökeresen megváltozott az életem. Úgy érzem, mintha a csodák mezejére léptem volna. Az emberek, akikkel találkozom, és lehetőségem adódik megmutatni tudásomat, valamennyien „megtanulnak” örülni, mosolyogni. A kezeim segítségével megszűnik a fájdalom, de legrosszabb esetben is legalább csökken. Különféle érzetekről számolnak be, melyben a hideg borzongástól, és a kellemes melegtől a forróig bármi lehet. Abban azonban valamennyien egységesek, hogy mindenkire pozitív hatással van a dolog. Van, akinek csupán a fejfájása szűnik meg, vagy éppen a váll-, hát- vagy derékfájása csillapodik. Sikerült már „elfeküdt nyakat” kiegyenesíteni és epeműködést beindítani. Volt, aki „csak” annyit tapasztalt, hogy mérhetetlen nyugalom töltötte el a kezelés alatt és ez a békés állapot utána is fennmaradt.